Skip links

Szénégetők

Polyák Attila képriportja

Szénégetők

:

Székelyföldön Erdőfüle fölött dolgoznak, Hargita és Kovászna megye határán a hegyekben. Az Erdővidék történelmi tájegységének szénégetőmestereihez lovas kocsival romák hordják a fát.

Szabadság pár nap van csak, ez a munka éjjel-nappal megköveteli a figyelmet. A bérezés szerény. Egy boksából jó esetben 15 tonna faszén kerül ki. Tonnáját 180 román lejért (kb. 13 500 forint) veszik át. Hárman dolgoznak folyamatosan, egy boksa van úgy, hogy egy hónap alatt ég ki, hárman osztoznak a szénért kapott pénzen.

A mesterek keze alá roma családok dolgoznak. Szezon alatt ők is a hegyen laknak, szekereikkel hordják le a fát a völgybe. Favágók csapata termeli ki a faszén alapanyagát, erdészekkel együttműködve. Természetvédelmi területen járunk, csak a jelölt fákat szabad kivágni.

Mi az a boksa?

Faszénkészítő rakás. Kúp alakú farakás, amelyet lombbal, földdel és szénporral takarnak be, hogy a felhalmozott fához alulról csak annyi levegő jusson, amennyi elegendő ahhoz, hogy a felhalmozott bükkfa tökéletlen égéssel faszénné égjen.

Az erdei mesterségek sorában leginkább a kohász és a vasverő központok közelében a 19. század elejétől virágzott, mivel a jó, kénmentes acél előállításához elengedhetetlenül szükség volt a faszénre, azonban a mesterség ennél sokkal ősibb.

„Téli szénégetés, nyári betegség, ezek nem való dolgok.”

A szénégetők keveset beszélnek, nyelik a füstöt hónapszámra, ruhájuk, bőrük egyaránt ragad a koromtól, csak szemük fehérje villog arcuk sötétjében.
Ahogy a kora tavaszi nap felolvasztja az erdélyi Erdővidék hegyein az utolsó hófoszlányokat, a szénégetők elkezdik előkészíteni az első boksák alapjait. Hosszú hónapokra költöznek fel az Erdőfüle fölötti hegyekbe, az első fagyos, havas napokig fent maradnak, és égetik az első osztályú faszenet.
A szénégetőmesterek kör alakba halmozzák fel a boksa alapanyagát. Pontos munkát igényel az építés, koncentrikus körökben kell haladni, egyforma sűrűn rakni a fát, ha megbomlik az egységes forma, akkor a boksa féloldalasan kezd égni, és a végtermék silány minőségű lesz.
Amikor elkészül, először szalmával, majd szénporral kevert homokkal takarják be. Alul lukakat hagynak, ahol levegő áramlik be, így segítve az égést. Folyamatosan figyelni kell, mert a boksa az égés során kezd összeesni, és felülről folyamatosan be kell tölteni a réseket, nehogy a homok beszivárogjon a belsejébe. Ha kékes füst száll fel, az azt jelenti, hogy a faszén ég, amit döngöléssel el kell fojtani.

„A jól égett szén úgy cseng, mint a cserépedény”

 – emlegetik a székelyvarsági szénégetők, a bakonyiak pedig azt mondják: „Úgy szólt, mint a harang” és ha eltörik, a belső része még a fehér pólót sem fogja be.
A még izzó vagy lángra lobbanó fadarabokra port lapátoltak vagy vizet locsoltak. 1 m3 száraz bükkfából rendszerint 5 hektó (kb. 110-120 kg) faszenet égettek.
Egy baksánál általában két szénégető dolgozott. Égetés közben nem volt szabad elhagyniuk a baksát, a begyújtás utáni két nap csak felváltva alhattak. Gyakran egymás közelében 2-3 baksát is égettek, 1-2 napos munkafázis-eltolódással. Az erdélyi és a bakonyi szénégetők hasonló eszközöket használtak, az előbbieké valamivel kifinomultabbnak látszik.
Ernő bácsi nyolc éve égeti a szenet. Kőművesként dolgozott, ez is a szakmája. Azt mondta, örül annak, hogy így alakult az élete. Kemény és mocskos munka a szénégetés, ám a maga ura idekint a hegyen. Sokszor nehéz, embert próbáló feladat az, hogy 8-9 hónapon keresztül össze van zárva az ember másik két munkatársával.
Három kocsin folyamatosan hordják a fát, a negyedik lerobbant az épülő boksa mellett. Eltörött a szekér tengelye, ideiglenes megoldásnak egy vasdarabot vertek a helyére, azzal el tudnak jutni a kovácshoz javításra. A kovácsmester munkáját faszénnel fizetik ki.
Az első osztályú szénhez nem mindegy, milyen fát használnak. Ernő bácsi szerint a bükk és a gyertyán a megfelelő. Előfordul, hogy nyírből vagy fűzből kell égetniük, ám annak a szénnek a piaci ára alacsonyabb.
Egy boksa ég, egy másikat hamarosan befejeznek, a harmadikat rakják, a negyediknél pedig már a maradékot zsákolják. A faszén nagy része Németországba kerül, szénkeféket készítenek belőle. De jut belőle a grillsütők rácsai alá is.
Sokan úgy tartják, Tamási Áron falujából, Farkaslakáról származik a szénégetés világhírű tudománya. A faszén felhasználása a 19. század utolsó évtizedeiben nőtt meg, amikor is tért hódítottak a korábbiaknál finomabb gyári vásznak: a gyolcs, a kanavász, a sifon, melyeket már nem mángorlóval, hanem faszenes vasalóval (amit a gyáripar nagy mennyiségben állított elő) simítottak. Ettől fogva a faszén fokról fokra valamennyi városi és falusi háztartás szükségletévé vált.

A szénégető helynek Erdélyben baksa- vagy vátrahely, a Bakonyban boksahely a megnevezése, a Lápos vidékén még tűszhelynek, Szentgálon szürünek is nevezik.

A fokozódó igények kielégítése az erdőségek rablógazdálkodás-szerű kiélését eredményezte, amihez hozzájárult a hamuzsír, a salétrom főzése és a mészégetés is. Az erdők részint uradalmak, részint községi, városi közbirtokosságok birtokában voltak. A faszénégetés a Bakonyban beilleszkedett az uradalmi nagybirtok gazdálkodási szervezetébe. Ahol a közbirtokossági erdőt hasznosították szénégetésre, ott eredetileg minden helybeli lakosnak joga volt bizonyos mennyiségű fához, s az ezen felül kitermelt fáért fizetnie kellett.
Szokás volt, hogy a fakereskedők lábon, vagyis kivágás előtt megvásárolták az erdőt, és a kitermelt fa egy részét épület- és szerszámfának, más részét tűzifának és faszénégetésre hasznosították. Ilyen esetben a szénégetőket a kész faszénért hektószámra fizették. Előfordult, hogy a vállalkozó a szénégetés helyszínére szállíttatta a fát, és onnan elfuvaroztatta a kiégetett szenet.

Újraéledő szakma

Egy ideig haldoklott ez a szakma, de manapság már ismét férfiak kerekednek fel, hogy hosszabb-rövidebb időre tábort üssenek a boksák mellett, a szénégetésből remélve tisztes megélhetést.

Égetés közben a baksa oldalán mind lejjebb és lejjebb szurkálnak szellőzőréseket, miközben az előző lyukakat betömik. A fa elszenesedését az mutatja, hogy a baksa oldala összeesik, megroggyan. Egy nagyobb, 150 m3 fából rakott baksa nyáron 14-16, télen 10-12 nap alatt ég ki.
Égetés után a szénrakásról fa- vagy vasgereblyével lehúzzák a földet, a gazt, majd port lapátolnak rá, hogy a faszén lefojtva hűljön ki. A lehűlés legalább egy napig tart. Ezután következik a szén tisztázása, más kifejezéssel vetkőztetése: a faszenet nagy kampóval vagy vasvillával kihúzzák a por alól, portalanítják és halomba gyűjtik.
Azt mondják, a szénégető az ördög játszótársa, az általa épített hatalmas boksákban ugyanis fiatal ördögök helytelenkednek, az ember pedig odakintről tanítja móresre őket.
A bükki faszén nagy utat jár be, míg ismét az országba ér. Itt égetik, itt csomagolják ugyan, de aztán külföldre viszik, később pedig importálják -ugyanazt. Határon túli piacra szállítani jó üzlet, Ausztriában, Németországban sok helyen már nem engedik az égetést, őrzik a fákat, mint az aranyat. Mára a nagyipari felhasználásból főleg a családok kerti grilljeiben ér véget a kemény munkával előállított szén útja.

Forrás:

Képek: Polyák Attila

Szöveg: Polyák Attila, Lévai Csilla, Mek.Oszk., Wikipédia,

http://www.szendroitura.hu/latnivalok-faszenegetes-szendro.html

http://mek.niif.hu/02100/02115/html/4-1694.html

https://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A9n%C3%A9get%C3%A9s

BigPicture Magazine