Skip links

Lét, Szűz Mária köpenyén


Date:
november 20, 2019

Kép és szöveg: Csudai Sándor

A Mecsek aljában, négy hektár erdő ölelésében áll a komlói Leo Amici Alaptívány drog- és alkoholrehabilitációs intézete. Az ott élők egyedülálló módszerrel dolgoznak, hiszen azt a korszerű elvet követik, hogy a függőségében ragadt embert csak már józan életet élő társai segíthetik igazán a gyógyulásban. Az intézet egyik alapítója Tímár Csaba, aki a kilencvenes évek elején több, már “tiszta” társával kezdett eleinte helyi szipusokkal, később pedig komoly opiátfüggőkkel foglalkozni. Mára alkoholistákat és drogosokat egyaránt befogad a Leo Amici Alapítvány.

Ego negyvenkét éves, alkoholista, több, mint száz napja áll terápiában Komlón. Mint mondta, nem akar több időt kezelésre pazarolni az életéből, –

“elege van a szarakodásból. Mostmár szeretne jól élni.”

A napi rutinnak kötelező része a sport, így a kezeltek mindennap focizni mennek. Komolyan veszik, hiszen játék közben kiderül, ki-hányadán áll éppen önmagával és a többiekkel. A ház mögött edzőterem áll, amit a lakók úgy hívnak: “petit”, ami franciául “kicsit” jelent. Csak könnyű súlyokkal gyúrnak, mert másképp félő, hogy ebben élnék ki a függőségüket. A szenvedélybetegség legjellemzőbb következménye, hogy aki függő a szívében magányos. Akkor is ha családban él és sokan veszik körül. Rettenetesen egyedül érzi magát mert képtelen kinyílni mások felé. Érdekes, hogy a szenvedélybetegek általában megvetik a kispolgári létet. Mégis, Komlón a kezeltek legnagyobb vágya, hogy végre családjuk legyen és vasárnap reggel újságot olvassanak a fotelben.

Úgy tartják, az alkoholistának egy szerencséje van, hogy Szűz Mária a köpenyén hordozza.”

A színházterápia a rehabilitáció, a felépülés része. A terápia módszere egyedülálló, hiszen az ott dolgozók meggyőződése, hogy a józan életre törekvőknek csak már gyógyult társaik példája és útmutatása lehet érdemi segítség, szemben a bevett gyógyszeres és egyéb terápiákkal. A darabban szereplő függők mind félmeztelenek, csupán egy fekete nadrág van rajtuk. Ennek külön funkciója van, ez is önmaguk felvállalásának része. Az előadás címe: Tarot. A történet önmagát formálta, hiszen a darabot maguk a szereplők írták. Saját sorsukról, nehézségeikről, korlátaikról, kétségeikről, mindenről, ami eljuttatta őket oda, ahol most vannak.

A kezeltek fázisok között lépkednek egytől háromig, a szintek pedig egyre nagyobb felelősséggel járnak. Roland épp váltás előtt áll, ám gúzsba köti bűnöző attitűdje és nem bízik magában.

BigPicture Magazine