Skip links

Robert Frank emlékére (1924-2019)

Sharing is caring!

Meghalt Robert Frank, a 20. század egyik legnagyobb hatású fotósa. A 94 éves fotográfus a kanadai Cape Breton-sziget egyik kórházában vesztette életét. Leghíresebb albuma, az ötvenes évek második felében megjelent The Americans (Amerikaiak), örökre beíródott a fotóművészet történelemkönyvébe.

Robert Frank 1924. november 9-én Svájcban született, egy zsidó család gyermekeként. 23 éves korában érkezett az Egyesült Államokba. 1955-ben Guggenheim-ösztöndíjat kapott, így lehetősége nyílt bejárni Amerikát. Frank 10 000 mérföldes útja 26 államot ölelt fel. Alkalmanként első feleségével, a képzőművész Mary Frankkel, valamint két gyermekük, Pablo és Andrea kíséretében vágott neki az ismeretlennek. Összesen 767 tekercs filmet készített. Egy év alatt 27000 kép lett feldolgozva, csoportosítva, falra ragasztva, összetépve, hogy aztán 83 fotó maradjon, és létrejöhessen a The Americans album.

A könyvet eredetileg Franciaországban, 1958-ban adták ki először, Robert Delpire befolyásos művészeti kiadója által; egy évvel később, az Úton szerzője, a beatnemzedék legismertebb írója, Jack Kerouac előszavával jelent meg az Egyesült Államokban. Az Amerikaiak, egy ikonikus mű, és az is marad, mely egyedülálló módon, példátlan közvetlenséggel mutatta be az országot. Durva és nem szokványos megközelítése nagy mértékben formálta a 20. századi fotográfiát.

 

Egy levél, melyet Robert Frank küldött Jim Goldbergnek az első találkozásuk után.

 

„A tökéletlenséghez való viszonya az, ami miatt igazán tisztelem a munkásságát. Lehet valami életlen, mégis képes arra, hogy az ember közelebb érezze magát a témához, a helyzethez.” – Jim Goldberg fotográfus

 

Frank azt vallotta, hogy a nagy művészek soha ne ismételjék magukat. A hatvanas és hetvenes években kísérletezett a mozgóképpel és avantgárd filmkészítővé vált. Ellentmondásos dokumentumfilmje, a Cocksucker Blues a Rolling Stones 1972. évi amerikai turnéját mutatja be, szűretlen őszinteséggel. Ahogy az Amerikaiak sorozatában, Frank itt sem volt hajlandó titkolni azt, aminek tanúja volt. Az együttes megdöbbent és nem akarták, hogy az anyag napvilágot lásson. Végül megállapodtak abban, hogy a filmet évente csak négy alkalommal mutatják be, Frank jelenlétében.

 

Franknek két gyermeke születetett az első feleségétől. 1971-ben a kanadai Új-Skóciába költözött második feleségével, June Leaf-el. 1974-ben 20 éves lánya repülőgép-balesetben halt meg Guatemalában, a skizofréniában szenvedő fia pedig 1994-ben öngyilkos lett.

 

Az alábbiakban négy fotós emlékezik meg Frank fantasztikus hozzájárulásáról a fotográfiához és munkájának jelentőségéről.

 

Felvonulás. Hoboken, New Jersey. 1955. © Robert Frank

 

Jim Goldberg

A kurátor, Philip Brookman 42 évvel ezelőtt mutatta be Jim Goldberg-et Robert Franknek, egy olyan kiállításon, ahol mindkét fotós anyaga megjelent, és ő maga rendezett be. Goldberg a Rich and Poor (Gazdag és Szegény) anyagán dolgozott, Frank önzetlenül támogatta. „Robert folyamatosan feszegette a határait, én pedig próbáltam alkalmazni a szemléleteit.” – mondta Goldberg, aki szoros barátságot alakított ki a fotóssal. Hiába voltak az Egyesült Államok ellentétes oldalain, levélben mindig tartották a kapcsolatot.

 

„A tökéletlenséghez való viszonya az, ami miatt igazán tisztelem a munkásságát. Lehet valami életlen, mégis képes arra, hogy az ember közelebb érezze magát a témához, a helyzethez. Azokkal a „hibákkal”, melyeket az Amerikaiak sorozat tartalmaz, egészen új látásmódokat mutat meg a nézők számára. Olyan nézőpontokat, melyekre érdemes odafigyelni.

 

„Az a munka, amelyre egész karrierje során visszatérek, a The Lines of My Hand (A kezem vonalai). Robert egyre költőibb lett, jobban kötődtem a szavaihoz és a vizuális nyelv használatához. Ragyogó volt, ahogy a fényképezésről, vagy akár hétköznapi pillanatokról, történeteiről mesélt.

 

„Robert utazásai során félénk és zárkózott ember volt. Az elmúlt néhány évben a Bleecker utcán gyakran ült a háza előtt, és csendben figyelte, ahogy a világ halad. Amikor nehezebb lett neki a lépcsőzés, kamerákat, képeket, képeslapokat és könyveket helyezett a lakás különböző pontjaira, hogy újra és újra meglepetésekbe ütközzön. Ily módon, tudata tiszta és a világ iránt érdeklődő maradt.

 

„Csodálom, és mindig hiányozni fog.”

 

Bleecker Street 7. New York City. 1993. szeptember. © Robert Frank

 

Martin Parr

„Az Amerikaiak volt az első fotós könyv, amit valaha vettem” – emlékszik vissza Martin Parr. „Ezután másik 13000-et. De az elsőt egyik sem tudta felülmúlni. Valószínűleg ez a legnagyszerűbb fotóesszé, amit valaha készítettek, és mint ilyen, mérföldkő minden fotós számára.”

 

Charleston. Dél-Karolina. 1955. © Robert Frank

 

Thomas Hoepker

1963-ban Thomas Hoepker, a Magnum fotósa megkezdte első széleskörű megbízását, szerte az Egyesült Államokban, a német Kirstall magazin számára. „Volt egy csillag, amely irányított engem a munkám során: Robert Frank könyve az Amerikaiak” – mondta Hoepker, akit mélyen meghatott az album, amikor a francia kiadást először a kezébe vette, egy hamburgi könyvesboltban. „Abban az időben, Amerikában egyetlen kiadó sem publikálta volna Frank sötét és komor képeit.

 

„Nagyon izgatott voltam, amikor elindultunk nyugatról, és láttam, hogy a térképen Butte városának közelében vagyunk. Frank Butte-i képeit nem tudtam kitörölni a fejemből, oda kellett mennem. A városka jó volt hozzám, sok szép képpel távoztam.

 

Hoepker mindig is példaképnek tekintette Franket, és így emlékezett róla:

 

„Robert – A válladon állok, de még az övedig sem érek fel.”

 

Kilátás a szálloda ablakából. Butte, Montana. 1956. © Robert Frank

 

Matt Stuart

„Apám által ismerkedtem meg a fényképezéssel, aki két könyvet adott nekem. Egyet Henri Cartier-Bressontól és egyet Robert Franktól.” – mondta Matt Stuart streetfotós.

 

„Ettől a ponttól kezdve az életem teljesen megváltozott.”

 

Trolibusz. New Orleans. 1955. © Robert Frank

 

Kiemelt kép: Robert Frank fotográfus Wayne Miller otthonában, miközben az Amerikaiak című könyvet készíti. Kalifornia, USA. 1956.

Forrás: https://www.bjp-online.com/2019/09/remembering-robert-frank/

Leave a comment

Name*

Website

Comment

BigPicture Magazine