Már hírt adtunk róla, és mától kapható Szalay Zoltán fotográfus könyve AZOK A HATVANAS, HETVENES ÉVEK címmel, Parti Nagy Lajos írásaival. A könyvben megjelent ikonikus képekből készítettünk egy összeállítást. A képek mellett olvashatóak Parti Nagy Lajos a könyvben is szereplő versei.
Vajon mire emlékezünk az 1960-as, 70-es évek világából? Emlékszünk-e, hogyan éltünk, dolgoztunk, építkeztünk, utaztunk, nyaraltunk, vásároltunk, öltözködtünk, szórakoztunk, ünnepeltünk, gyászoltunk, udvaroltunk akkoriban? Tudjuk-e még, hogyan készültünk a lakodalmakra, hogyan védekeztünk az árvíz ellen, milyen kabaréműsorokat, hangjátékokat hallgattunk?
Szalay Zoltán (1935–2017) Táncsics-díjas és Pulitzer-emlékdíjas fotográfusnak, a magyar sajtófotó kiemelkedő személyiségének ma már kortörténeti dokumentumnak számító fekete-fehér fotói visszaidézik annak a kornak a hangulatát, a hétköznapi élet jellegzetes pillanatait, karaktereit. A képeket nézve hol sírni, hol pedig nevetni van kedvünk Parti Nagy Lajos, a kortárs magyar irodalom meghatározó alkotójának, a képekhez írt „életérzéseit” olvasva.

16-17. oldal
In memoriam Rézhengerművek, Budapest
Korábban Chaudoir Gusztáv és Társa, majd Magyar Rézhengerművek Rt. 1972
két rézhengergyártási célszerszám
ami már nem megy sehova
két nyeles időtlen izé
szélfútta beton törött keramittéglák
egy pár munkakesztyű szomorúsága
senki nem bújik bele többet
nem lesz értelmes hajnala
se nap se réz így múlik el
kétszer kétujjas élet
elenyész kézenfogva

34. oldal
Lottónyertesek – Az első vidéki öttalálatos szelvény tulajdonosai Örkényben 1965
Rusznyák Györgyék
még nem tudják,
milyen lesz a
boldogságuk.
Mit jelent a cirka másfél
millióból rájuk eső
négyszázezer?
Epeömlés vagy madártej?
Rá lehet ülni egy másik életre, mint egy Pannóniamotorra?
Sok pénzzel tud-e bánni,
aki kevéssel tudott?
A szerencse csapása?

45. oldal
Bizományi Áruház Vállalat, Budapest, Majakovszkij (Király) utca 1976
Ott és akkor, az orsós magnócsodák, sőt a music centerek korában ki hitte volna, hogy majdan az orosz oktatás és a Majakovszkij utca egyaránt el lesz törölve. Hogy mekkora peche lesz a Királlyal. Gorkij Városligeti fasor lesz, nem Vilma királynő. A Lajtán innen nem kéne emberről utcát elnevezni. Bizony ám.

55. oldal
Tiszaújvárosi (Tiszaszederkény) lakótelep 1965.
a semmi közepén a minden
hová hovább lehetne innen
hova is hajolna az erkély
korlátról az ember
hova tovább
minél nincsen másfél szobább
és műanyagkilincsebb
a vannál minden nincsebb
egymáshoz szorít és nem ereszt
navigare neszesszer est

64-65. oldal
Termelőszövetkezeti kirándulás a Balatonhoz 1964
Jönnek a téeszbuszok, a teremtés e titokzatos műszaki állagú ikaroszauroszai, tekereg a hegedűszó, vőlegény- és/vagy kempingnadrágok, az édes, homoki bor rögtön a fejekbe száll, hevült, vadhúslila homlokok, megingathatatlan dauerok, szürkebarátság hajolajvezeték, egy pecsenyesor mélyrétegei.

84-85. oldal
Angyalok földjén, Budapest 1973
A KSH akkori jelentése szerint a magyar lakosok átlagosan háromszor több pénzt költöttek alkoholra, mint élelmiszerre.
egy nagy szárnyba búni
ó napvert lucsoklét
nemrég még kicsilány
hol van már süt a nap
nyál zokogás könnyek
elfolyni a húggyal
fölszáradni végleg
ó bebaszott élet
koradrog koravég
kapható mikuláskocka
édesség

96. oldal
A lebontott Nemzeti Színház a Blaha Lujza téren
1965. április 23-án ért véget a Nemzeti Színház többlépcsős felrobbantása. 1965
Egy számonkérő,
tátott száj.
Most hagyja ott
az utolsó néző,
bukdácsol át a sitten.
A metrómegálló ürügyén, egy új színház
igézetében fölrobbantották.
Telt-múlt az idő,
harminc röpke év után lett belőle egy gödör,
egy naciogagyi olajkályha
a lágymányosi hídnál. Hétre ma várrom.

110-111. oldal
Ella Fitzgerald jazzénekesnő Budapesten 1969
Nézték, hallgatták, mi van a torkában, s ami van, van-e? De hát nézték, hallgatták gurgulánt, hogy van és ott van. Hogy nem csalás. Összeült az angyalok kara. Ültek, ültek, és nem jutottak semmire, ameddig a szem Ellát.

120-121. oldal
Hetes lagzi – Mezőtúr szövetkezeti város lett.
Az esemény méltó megünneplésére hét fiatal pár közös esküvőjét rendezte meg a termelőszövetkezet 1959
Habcsók-gleccser az ünneplő tömegben, hét pörgő,
boldog nyári torta csokorral, vőlegénnyel.
Egyformára dauerolt hajak, párták, remények,
a téesz elveszi, a téesz adja. Egyszer az életben
legszebbnek lenni, ha mindjárt heten is,
kollektív hattyújelmez, anyám, anyád, anyáink.

130-131. oldal
A Lánchíd rekonstrukciója – A felújítás alatt álló Széchenyi lánchíd az Eötvös tér felől, a pesti alsó rakpartról nézve 1986
Mintha kiraknák gyufából,
sokan kirakták, gyufalánchíd, mindent
kirakni gyufából, több mint szenvedély.
Mért ilyen rövid az élet, az ember
nem egy Clark Ádám, se egy Széchenyi,
hogy örökké éljen, vagy a kreml vagy
a parlament – évek munkája mindegyik,
pláne, hogy ehhez már kellenek
a gyufagyári kapcsolatok.